Rólunk

Kedves utazó, pihenni vágyó barátom!
Én magam is szeretek utazni, világot látni. Családommal gyakran kerekedünk fel pár napos kirándulásokra. Ilyenkor kizárólag vendégházakban, apartmanokban szoktunk megszállni. Szerintem ez sokkal személyesebb, kényelmesebb, otthonosabb, mint egy aprócska hotelszoba.
Innen jött az ötlet, hogy legyen nekünk is egy olyan apartmanunk, ahol mi is szívesen szállnánk meg. Minden olyan használati tárggyal felszereltem, amire nekem szükségem szokott lenni egy utazás alkalmával. Igyekeztem kényelmessé és otthonossá varázsolni a lakást, hogy úgy érezd, hazaértél. A visszajelzések szerint ez nagyjából sikerült is, de ennek ellenére folyamatosan ötletelek azon, hogyan tudnám még kényelmesebbé, otthonosabbá tenni a lakást nem csak az egy élszakra itt megszálló átutazóknak, hanem a több napra érkező kisgyerekes családoknak, a külvilág elől elbújni vágyó szerelmes pároknak, esetleg orvosi kezelésre ide utazóknak, vagy pusztán csak a várost bebarangoló bakancsos turistáknak. Ennek fényében minden előre mutató ötletetnek nagyon örülök, hiszen számomra az okoz öröm, ha te elégedetten és kipihenve távozol, netán még vissza is térsz majd egyszer. :-)

Ez vár, ha hozzánk jössz:
Konyha főzési lehetőséggel, nagy hűtő, tűzhely, konyhai eszközök, mikró és vízforraló.
Fürdő zuhanyzóval, törölközőkkel, mosógép vegyszerekkel, így több napos itt-tartózkodásod esetén ki tudod mosni a szennyest. Az előkertben egy szárítón ki tudod teregetni, de van vasaló és vasalóállvány is.
A szobában kényelmes ágy, egy kisebb kanapé, és egy sík képernyős tévé vár számtalan csatornával. Itt találsz egy nagy gardrób szekrényt, ahova tuti minden cuccod befér.
A lakás előtt van egy kis fedett kertecske, ami sövénnyel és térelválasztóval van körbevéve, így teljesen zárt. Itt van két kényelmes kerti szék, napernyő, és itt van lehetőség a dohányzásra is.
Ha bármi különleges ( vagy nem különleges, de itt nem szereplő) dologra lenne szükséged, csak szólj és én megpróbálom beszerezni.

Fontos!!!

A lakás nem bulihely! 

Békés, csendes emberek élnek a szomszédságban, segítsetek abban, hogy a velük való jó viszonyom megmaradjon.:-)